Észak-Rajna-Vesztfália munkaügyi minisztere anti-stessz törvényt vezetne be, amely megtiltaná, hogy a munkavállalókat munkaidőn kívül is el lehessen érni e-mailen vagy telefonon keresztül – írja a Wall Street Journal.


A munkahelyi stressz mostanában elég felkapott téma a német médiában. A jelenleg hatályos törvények szerint ugyanis a munkaadók kötelesek biztonságos és az egészséget nem veszélyeztető munkakörülményeket biztosítani. Sok szakszervezet viszont régóta arra panaszkodik, hogy a cégek nem törődnek eléggé azzal, hogy munkavállalóik stresszesek a munka miatt.

A Bild-Zeitung keddi cikke szerint minden ötödik német munkavállalót éri el a főnöke munkaidőn kívül is. A Bild felmérése szerint pedig minden harmadik német érzi úgy, hogy a folyamatos nyomás nélkül egészségesebb életet élhetne.

A németek az OECD országok munkavállalóihoz képest egyébként keveset dolgoznak: amíg például az amerikaiak évente 1800 órát töltenek munkával, a németek csak 1400-at, miközben az OECD-átlag 1765 óra.

Németországban 2012 óta a törvény szerint nem csak a fizikai, hanem a mentális veszélyektől is kötelesek védeni a munkaadók a munkavállalóikat. A német munkaügyi minisztériumban már dolgoznak azon, hogy a munkaadókat konkrét szabályokkal kötelezzék arra, hogy megóvják a munkavállalók mentális egészségét.

Az idén alakult német koalíciós kormány is elkötelezett a munkával összefüggésbe hozható mentális betegségek elleni harccal kapcsolatban, a koalíciós megállapodás szerint ezért törvénnyel fogják védeni a munkavállalókat.

Forrás: index.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 19th. .