Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2014. augusztus 19.

Még mindig nem műkődnek az egyéni nyugdíjszámlák, amelyek bevezetésére még 2011-ben tett ígéretet a kormány. Úgy tűnik most szeptember végére ígérik a bevezetését, ám a számlán ekkor sem szerepelnek majd a magánpénztárakba befizetett, államosított összegek.


Azzal kapcsolatban, hogy az emberek, mit látnak majd ezen a számlán Simonovits András, a Klubrádió, Reggeli gyors című műsorában elmondta hogy az, az előző évi befizetést fogja taglalni.  A nyugdíjszakértő hozzátette, hogy ez csak akkor érdekes, ha valaki nem bízik, meg a munkáltatójában. Ellenőrizheti, hogy befizették e helyette a nyugdíjjárulékot. Ha valakinek az életpálya során nem nagyon változott a munkahelyi pozíciója és negyven évet dolgozott, akkor, az utolsó évi nettó fizetése 80 százalékát kapja nyugdíjnak.

(Klubrádió)