Az igazgatói kinevezés szabályozásának felülvizsgálatát kérik a pedagógus szakszervezetek, miután egy-egy miskolci, kecskeméti és püspökladányi iskola, valamint egy fővárosi zeneiskola vezetésére is olyan személyt nevezett ki a minisztérium, aki ellen tiltakozik a tantestület – írta a Magyar Nemzet.

 

 

 

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint ugyan jogszerű, de semmiképp sem etikus a tantestület véleményét figyelmen kívül hagyva döntést hozni a vezető személyéről.

Galló Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet elnöke szerint felül kellene vizsgálni, hogy milyen mértékben vállalja magára a miniszter a döntés felelősségét, hiszen épp ezért illeti meg véleményezési jog például a nevelőtestületeket.

Galló szerint ellentmondásos az a jogi szabályozás, mely szerint érvénytelen pályázat esetén az igazgatóhelyettesnek kell ideiglenesen ellátnia az igazgatói feladatokat, miközben a rendelet világosan kimondja, hogy az ideiglenes vezetőnek is miniszteri megbízással kell rendelkeznie.

A Magyar Nemzet megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy a tiltakozások nyomán elképzelhető-e a nevelőtestületi jogosítványok erősítése, de lapzártáig nem kaptak választ.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 19th. .