A legújabb kutatás szerint a lányos apák munkahelyükön nagylelkűbbek, és főnökként nagyobb valószínűséggel fizetnek magasabb béreket. Az eredmények azt mutatják, hogy a lánygyermek megléte, életkorától függetlenül, a férfi gyengédebb oldalát hozza ki – írja a New York Times cikke alapján a medipress.hu.


   A New York Times napilapban megjelent kutatásban a dán Aalborg Egyetem, valamint az amerikai Maryland Egyetem és a Columbia Egyetem Üzleti Iskolájának szakértői arra voltak kíváncsiak, miért adakoznak egyes vagyonos emberek sokkal inkább, mint mások. Néhány milliárdos, köztük Bill Gates is, közismerten óriási vagyonokat ajándékozott el jótékony célokra, míg mások egy fillért sem szánnak ilyen célra.
 
   A kutatók azt vizsgálták, mennyi pénzt fizetnek a vezérigazgatók alkalmazottaiknak. Több mint 10 ezer dán cég vezérigazgatóját követték nyomon ebből a szempontból körülbelül egy évtizeden keresztül. Az eredményekből először az derült ki, hogy a vezérigazgatók egy gyermek születése után körülbelül 22 300 forintnak megfelelő összeggel kevesebbet fizettek alkalmazottaiknak éves bérkompenzáció formájában.
 
   Amikor azonban a kutatók alaposabban is megvizsgálták a számokat, kiderült, hogy a bérfizetés változásai attól függtek, milyen nemű gyermeke van a vezérigazgatónak. Fiúgyermek születése után ugyanis csökkentették alkalmazottaik fizetését, lánygyermek születése után viszont nem.
 
   A kutatók azt feltételezik, hogy a lánygyermek a fiúgyermekhez képest előhozza az apákból gondoskodóbb énjüket; miközben fésülgetik kislányuk haját, vagy babáznak velük, ők is gyengédebbé válnak. A vezérigazgatók esetében ez a lánygyermek által kiváltott empátia azt eredményezi, hogy nagylelkűbben viszonyulnak alkalmazottaikhoz, és kisebb eséllyel csökkentik béreiket.

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. .