A cégvezetők és a szakszervezetek szerint is a munkavállalók járnak rosszul a cafetéria terheinek tervezett növelésével. Több helyen azt sem tartják kizártnak, megszüntetik a béren kívüli juttatásokat.


– Nagyon rossz gondolatokat ébreszt, hogy előbb a külföldi kibocsátókkal szemben létrehoznak egy állami rendszert, melybe betereltek mindenkit, s amit még támogatni is tudok, ám ezután nem sokkal drasztikusan megemelik az adóterheket, s ezzel tulajdonképpen szétverik az egész cafetériát – jelentette ki meglehetősen feldúltan egy somogyi cég vezetője, amikor arról kérdeztük: mit szól a béren kívüli juttatások terheinek jövőre tervezett jelentős megemeléséhez.

Hasonlóképpen gondolkodtak a többiek is, akiket megkerestünk: a cégvezetők többsége úgy látja, elenyésző vállalkozás vállalja át a többletterhek egészét, ami azt jelenti, hogy a dolgozóknak kevesebb marad jövőre.
– Láttam a tervezetet – mondta Nagy Imre, a lengyeltóti Ferro-Flex Kft. ügyvezető igazgatója –, s egyszerűnek tűnik a képlet: mivel több mint 15 százalékkal nőnek a cafetéria terhei, ahhoz, hogy a munkavállalóink ne érezzenek semmi változást, ennyivel meg kellene növelni a cég költségeit. Ezt azonban vélhetően nem fogjuk tudni megtenni, s ha nem is hárítjuk át a teljes veszteséget a dolgozóinkra, valamennyivel kevesebb marad nekik. Nálunk eddig amúgy havonta a fizetés 15 százalékát meghaladó cafetériát kaptak a munkavállalók, akik között a legnépszerűbbnek az Erzsébet-utalvány bizonyult.

A kaposvári Kométa 99 Kft.-nél egyelőre nem tudtak érdemben nyilatkozni a várható változásokról, Bódi Krisztina, a cég marketingigazgatója csak annyit árult el: vizsgálják a lehetőségeket, s keresik a lehető legjobb megoldást. Más cégeknél sokkal pesszimistábban nyilatkoztak a kérdésről, Varga József, a Kaposvári Villamossági Gyár résztulajdonosa például kijelentette, ha a jelenlegi tervezet törvényre emelkedik, bizonyosan nem lesz cégüknél többet cafetéria, hiszen felesleges külön bajlódni vele, amikor majdnem ugyanannyi lesz a terhe, mint a béreknek.
– Azt hiszem, ha megvalósul a tervezet, melyet rendkívül helytelennek tartok, keményen visszaüt majd – jelentette ki Varga József immár a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökeként. – Sok cég egyszerűen nem tudja majd kigazdálkodni a szükséges különbséget, vagyis kénytelen-kelletlen áthárítják a pluszterheket a dolgozókra, akiknek így kevesebb marad.

Több somogyi cégvezető is a KVGY képviselőjéhez hasonlóan nyilatkozott megkeresésünkre: felmerült bennük, hogy az eddigi béren kívüli juttatást egyszerűen hozzácsapják a fizetésekhez – ezzel persze a munkavállalók nem járnak jól...

Nem véletlen, hogy az érdekképviseleti szervek már jelezték, ebben a formában elfogadhatatlan számukra a cafetéria átalakítása, sőt, a vasas szakszervezet sztrájkra is kész az ügyben, mellyel kapcsolatban szakemberek kiszámolták: egy átlagos, kétkeresős család éves szinten akár százezer forintot is veszíthet.

– Mindenképpen tárgyalni szeretnénk a tervezetről az illetékes miniszterrel vagy Orbán Viktor kormányfővel – mondta Utasi Tamás, a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének somogy-tolnai titkára –, mert ebben a formában elfogadhatatlan. A cafetéria járulékterheinek növelés ugyanis a kisemberek számára egy újabb megszorítást jelent. Az ágazatunkban 2006 óta nem volt béremelés, s többség a minimálbér és a szakmunkás minimálbér körüli összeget kapja, azaz óriási segítséget jelent az éves szinten nálunk kétszázezer forintban maximált cafetéria. Egy olyan bérkiegészítést, mely a munkakörökkel járó törvényi előírásokat kompenzálta.

Forrás: sonline.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .