Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2013. augusztus 05.

Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy menessze miniszterét és államtitkárát, aki megszegte a kormány és a szakszervezetek közötti egyezséget és elárulta a magyar pedagógusokat! - így fogalmaz közleményében az Együtt-PM szövetség.

 

A szülők számára rekord méretű terheket, a pedagógusoknak pedig be nem tartott ígéretek tömegét hozta az Orbán-rezsim oktatási rendszere. Hogy ez a szétvert, egyre átláthatatlanabbul működő rendszer még nem omlott össze, az kizárólag a magyar pedagógusokon és munkatársaikon múlott.
Most az EMMI, Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán mégis őket vette célba: megszegve a szakszervezetekkel kötött megállapodást olyan munkaidő-számítási rendszert kényszerítenek a pedagógusokra, amely tökéletesen kiszolgáltatottá, és még inkább kizsigerelhetővé teszi őket. A mézesmadzagként beígért bérrendezés helyett a kormány megpróbálja egymás ellen fordítani a pedagógustársadalom tagjait, ráadásul kötelezővé teszi számukra azt, ami korábban pluszmunkának számított.


A magyar pedagógusok így az elmúlt három év legnagyobb vesztesei közé tartoznak. Amit Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán ígértek nekik, azt tételesen megszegték. Megígérték, hogy június 30-ig kormányrendeletben gondoskodnak a kényszernyugdíjazott pedagógusok továbbfoglalkoztatásáról. Nem tartották be. 2600 pedagógus feladatát a mai napig kérdés, hogy ki fogja ellátni.
Megígérték, hogy július 31-ig létrejön az ágazati kollektív szerződés, amely a foglalkoztatás új szabályait tartalmazza. Nem tartották be. Egyetlen kényszerállamosított intézményben sem tudható, hány pedagógusra lesz szükség, és nekik mi lesz a feladatuk. Így kezdődik egy hónap múlva a tanév.
Megígérték, hogy amennyiben a teljes munkaterheléssel együtt nem a teljes díjazási rendszert vezetik be, a pótlékrendszert nem szüntetik meg. Teljes munkaterhelés mellett a 60%-os teljesítés az EMMI szerint már „érezhető” – tehát a pedagógusok bármilyen többletmunkára utasíthatók, annak ellentételezése nélkül.

Jól láthatóan a helyzetet már-már a létbizonytalanságig tudta fokozni a felelőtlen oktatásirányítás. Képtelenek egyetlen működőképes, minőségi, a köz érdekét szolgáló intézkedést megtervezni és kivitelezni, folyamatos csúszásban a maguk által okozott károk enyhítésével próbálkoznak csak.
Legyen elég a hazugságokból! Legyen elég abból, hogy valódi tisztelet és megbecsülés helyett a hitegetés után csontot vetnek a pedagógusoknak, majd sértő, cinikus, megalázó módon minősítik őket.
Ez a minden hozzáértést nélkülöző oktatáspolitika megbukott.


Hoffmann Rózsának és Balog Zoltánnak mennie kell, mert egy újabb, velük súlyosbított tanévet már nem él túl a magyar oktatási rendszer!


Az Együtt-PM Szövetség olyan vezetőket követel a kormányba, akik valódi együttműködésre törekednek az érintettekkel, betartják a pedagógustársadalommal kötött egyezségeket, képesek gondoskodni a kényszernyugdíjasok további foglalkoztatásának kérdéséről, meg tudják oldani a kieső tanárok feladatának ellátását és nyilvánosságra hozzák a foglalkoztatás szabályait!


Már 2014-ig is követeljük a működőképes, mindenki számára minőségi oktatást biztosító oktatási rendszert!

 

 Forrás: Klubrádió