Negyvenhat orvos jelentkezett arra a pályázatra, amelynek célja, hogy megoldást találjon az évek óta betöltetlen praxisok problémájára – tudta meg lapunk. Tizenhét körzetben már nyertest is hirdettek, ők 115 milliós támogatást kapnak az államtól munkájuk megkezdéséhez. A nyertesek egy része már idén, a többiek januárban indíthatják el praxisukat.


   Ősszel hirdette meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azt a pályázatot, amelynek célja, hogy háziorvost találjon az olyan körzetekbe, ahol tartósan, legalább egy éve betöltetlenek a praxisok, vagyis nincs állandó háziorvos. A pályázattal ezen háziorvosi szolgálatok betöltése esetén nettó 6 millió forint, két éve üres praxis után 7 millió, három évnél 8 millió, legalább négy év után 9 millió, míg öt éve vagy annál régebb óta betöltetlen körzetek elvállalása esetén 10 millió forintos támogatást lehet elnyerni. A cél az üres körzeteket betöltő háziorvosok letelepedésének támogatása, ezáltal az ott élő lakosság folyamatos ellátásának biztosítása, az alapellátás magasabb színvonalú működése.
 
   Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) lapunk rendelkezésére bocsátott legfrissebb adatsora szerint mintegy 170 olyan körzet van, ahol legalább egy éve nincs háziorvos, ebből mintegy 20 olyan körzetet találtunk, ahol már több mint tíz éve betöltetlen a praxis. Borsod-Abaúj–Zemplén megyében a legrosszabb a helyzet, ahol 41 körzetben nincs orvos, ebből 32-ben több mint egy éve, 6 körzetben pedig tíz éve. Egy évtizede nincs például háziorvos a borsodi Farkaslyukon, Csenyétén, Putnokon, Királdon és Pusztaradványon.
 
   A pályázati határidő október 31-én járt le. Lapunk kérdésére az egészségügyi államtitkárság közölte: országosan 46 pályázat érkezett be az OEP-hez. A pályázatok befogadása, a pályázók esetleges hiánypótlásra vonatkozó felszólítása jelenleg is zajlik, az elbírálás folyamatos. A befogadott és a nyertes pályázókat az OEP az interneten folyamatosan közzéteszi. Leszögezték: a sikeres pályázó a finanszírozási és támogatási szerződés megkötése után azonnal elkezdheti munkáját, amire még idén, illetőleg 2015 januárjában kerül sor. A tárca kiemelte: céljuk a kiszámítható, biztos jövedelmi rendszer létrehozása az alapellátásban dolgozók megbecsülésére, a háziorvoshiány és az elöregedés enyhítésére, hosszú távon megszüntetésére, amelynek érdekében a jelen pályázaton túl a következő időszakban számos intézkedés várható.
 
   A pályázatkezelőn található, folyamatosan frissülő listából kiderül: az OEP a 46 pályázatból eddig harminckettőt fogadott be, 17-et közülük el is bírált. A 17 nyertesnek 115 millió forintot ítéltek meg. A nyertesek között három olyan háziorvos is van, akik olyan praxist töltenek be, ahol legalább négy éve nem volt orvos. A nyertesek között van miskolci, pécsi, budapesti, mosonmagyaróvári és nyíregyházi orvos, de olyanok is nyertek, akiknek a székhelye olyan hátrányos helyzetű térségekben van, mint Karancskeszi, Nagyfüged, Tiszadob vagy Nagybánhegyes. A még el nem bírált, de már befogadott tizenöt pályázat támogatási igénye 107 millió forint. A befogadott pályázatok között három olyan is van, amelyek legalább öt éve üres körzetek betöltésére irányulnak, ezekre egy jászszentandrási, egy debreceni és egy leányfalui orvos pályázott. Érkezett pályázat Tarnaleleszről, a borsodi Alsószuháról, Fegyvernekről és Gyomaendrődről is.
 
   A pályázat keretösszege idén összesen félmilliárd forint. Azok az orvosok jelentkezhettek, akik a vonatkozó jogszabály szerint háziorvosi tevékenység végzésére jogosultak és vállalják, hogy az adott körzetben legalább négy éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek, az illetékes önkormányzattal kötött megállapodás szerint. A megpályázott körzet ellátandó lakosságszámának meg kell haladnia felnőtt és vegyes körzet esetén az ezer főt, gyermekkörzet esetén pedig az ötszáz főt. Ha a pályázaton nyertes háziorvos négy éven keresztül nem végez a körzetben önálló orvosi tevékenységet, a támogatás teljes összegét köteles – egy összegben – visszafizetni az OEP-nek.
 
   A pályázatokról a benyújtást követő hatvan napon belül döntést kell hozni, az eredményről pedig minden érintetett írásban értesítenek, az elbírálást követő tizennégy napon belül. A nyertesek végleges listáját az OEP és az Országos Alapellátási Intézet (OALI) honlapján, továbbá az Egészségügyi Közlönyben kell közzétenni. A támogatási összeg kifizetése egy összegben történik a körzet első havi finanszírozási díjának kiutalásával együtt.
 
Forrás: Magyar Nemzet

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. .