Mi a javasolt szabályos megoldás abban az esetben, ha a termelés egy műszakban, 8 vagy 12 órában folyik naponta, de szükség van arra, hogy hétvégén is rendszeresen folytatódjon a munka?

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerint a munkaidőt heti öt napra, hétfőtől péntekig kell beosztani, ezt nevezzük általános munkarendnek. A hét minden napjára munkaidőkeret, vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén lehet munkaidőt beosztani [Mt. 97. § (2-3) bekezdés]. Tehát, ha rendszeresen szükséges a hétvégi munkavégzés, akkor az egyenlőtlen munkaidő-beosztás valamely formáját kell alkalmazni.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett is jogosult heti két pihenőnapra, vagy egybefüggő 48 óra heti pihenőidőre, amely azonban egyenlőtlenül is beosztható (Mt. 105-106. §). Például, a munkavállaló hétfőtől szombatig dolgozik, vasárnap pedig a pihenőnapját tölti.

Ebben az esetben egy másik héten, de még az adott munkaidőkeret (elszámolási időszak) alatt kell beosztani részére az elmaradt pihenőnapot.

Végül, a vasárnapi munkavégzés további korlátokhoz kötött. E napra rendes munkaidő csak a törvényben meghatározott esetekben osztható be (Mt. 101. §).

Hosszabb betegség esetén az éves időarányos szabadság kiszámításánál a 30 napon túli keresőképtelenségbe a betegszabadság is beleértendő, vagy csak a 15 nap betegszabadságon felüli 30 napon túli táppénzes idővel kell csökkenteni a munkavállaló tárgyévi szabadságkeretét?

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerint a szabadság szempontjából munkában töltött időnek minősül a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség tartama [Mt. 115. § (2) bekezdés e) pont]. Nincs tehát jelentősége, hogy a keresőképtelenség időszakára a munkavállaló betegszabadságot kap, vagy társadalombiztosítási ellátásként táppénzt.

Ezért a 30 nap keresőképtelenség számításakor a betegszabadság idejét is figyelembe kell venni. Megjegyzem, hogy ezzel egyezően a keresőképtelenség mindig a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli jogszerű mentesülésnek minősül, függetlenül attól, hogy erre az időszakra milyen jogcímen, milyen ellátást (juttatást) kap a munkavállaló [Mt. 55. § (1) bekezdés a) pont].

Forrás: munkajog.hu