Egyre több szakmai szövetség és szakszervezet szorgalmazná a boltok vasárnapi zárva tartására vonatkozó rendelet visszavonását. A népszavazás kiírását sem tartják elképzelhetetlennek az ügyben, ehhez azonban össze kell gyűlnie kétszázezer ajánlásnak.


   „A mi kurázsinkon múlik, s mivel kérlelhetetlenek vagyunk, véghez fogjuk vinni a népszavazást. Nem akarunk politikai játszmák részesei lenni, ez szakmai és társadalmi ügy. A kérdés biztosan népszavazásra vihető” – szögezte le lapunknak Dávid Ferenc, a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) főtitkára.
 
  Nem befolyásolja a VOSZ-nak az üzletek vasárnapi zárva tartása ellen kezdeményezett népszavazási szándékát, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken visszadobta Szepessy Zsolt, az Összefogás Pártja vezetőjének szintén népszavazást kezdeményező kérdéseit, s az sem, hogy tegnap a DK is népszavazási kérelmet nyújtott be a NVB-hez. A VOSZ már beadta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz a szükséges adatokat, várhatóan péntekre meg is kapják az engedélyt, amely a népszavazási kezdeményezéshez szükséges. Miközben jogászokkal egyeztetve a kérdéseket fogalmazzák, figyelembe veszik a formai és tartalmai követelményeket is, s a jövő hétre meg is születhetnek a benyújtandó kérdések.
 
   A beadással azonban még várnak, addig amúgy sem adható be újabb kezdeményezés, amíg a választási bizottság mások kérdéseit vizsgálja.
 
  A VOSZ törekvéseit országszerte egyre több vállalkozás, civil szervezet, valamint munkaadói és munkavállalói szakszervezet is támogatja. Úgy tudni, a két legnagyobb szakszervezet, a Gaskó István-féle Liga és a Székely Tamás vezette Autonóm Szakszervezetek Szövetsége is a VOSZ mellé áll az aláírások gyűjtésében, és esélyes, hogy a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége is támogatja a népszavazási kezdeményezést. Kétszázezer aláírás kell a referendum kiírásához, ha ez sikerül, akkor négymillió választópolgár voksára lenne szükség ahhoz, hogy érvényes legyen.
 
  A vasárnapi munkavégzést tiltó törvény március 15-től lép életbe.
 
Forrás: Vasárnapi Hírek

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Saturday the 20th. .