A két évvel ezelőtt kötött sztrájkbizottsági megállapodást tekintette át többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön, a fővárosban a Pedagógusok Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetének és az Oktatási Vezetők Szakszervezetének képviselőivel folytatott tárgyalásán.


A szaktárca pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megbeszélésen a résztvevők áttekintették a két évvel korábban megkötött megállapodást, amelynek célja az volt, hogy a köznevelés rendszerének állami fenntartásba vétele jól szolgálja a nevelő és oktató munka folyamatos és zavartalan működését.

A tárcavezető a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a kormányzat továbbra is számít a megbeszélésen résztvevő érdekvédelmi szervezetek munkájára. A közlemény szerint a tárgyaláson a szervezetek kezdeményezték, hogy a felek további pontokkal bővítsék a korábbi megállapodást. A tárcavezető ígéretet tett arra, hogy az államtitkárság áttekinti a javaslatokat, amelyekről szűk egy hónapon belül újabb plenáris megbeszélésen is tárgyalni fog a szervezetekkel.    

A szakszervezetek javaslatára Balog Zoltán egyeztetést és monitoring bizottság felállítását fogja kezdeményezni az Emmi, az NGM és a szakszervezetek között. A felek megállapodtak abban is, hogy a megkezdett a szakmai egyeztetések és párbeszéd tovább folytatódnak a minisztérium és a szakszervezetek között – olvasható a közleményben.

Forrás: eduline.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 28th. .