Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2015. március 02.

Pénteken tartja az „egyesülés kongresszusát” a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ). Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 2013. decemberében alakította meg a gigaszakszervezetként beharangozott új konföderációt.


   Akkor még úgy tervezték, egy év átmeneti idő alatt tisztázzák a szervezeti-vagyoni részletkérdéseket, s megtörténik a teljes fúzió. Erre viszont csak most kerülhet sor, ám legfeljebb két szervezet összeolvadására lehet számítani, ugyanis a SZEF múlt heti kongresszusán a küldöttek többsége elutasította a teljes jogutódlással történő egyesülést. Önállóságuk megőrzése mellett azonban továbbra is a MaSZSZ tagjai szeretnének maradni, ma kiderül, hogy ehhez a két másik konföderáció hozzájárul-e. Ha igen, az problémákat okozhat például a vagyongazdálkodásban, ellenben ha kizárják a SZEF-et, az jelentősen csökkentené „az ország legnagyobb érdekvédelmi szervezetének” méretét. Saját bevallása szerint az ASZSZ-nak ötvenezer aktív tagja van, az MSZOSZ-nek 125 ezer, a SZEF-nek pedig 65 ezer. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy annak idején, a volt SZOT-vagyonból való részesedéskor az ASZSZ, a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés vagyonközösséget alkotott, ingatlanvagyonuk máig közös tulajdon.
 
   Még korábban, amikor kiderült, hogy az ÉSZT nem csatlakozik a „gigaszakszervezethez”, igyekeztünk utánajárni, milyen problémák adódhatnak abból, hogy a vele vagyonközösségben lévők beolvadnak az új konföderációba, tekintve, hogy a résztvevők az egyesülési folyamat kapcsán a vagyon „összefésüléséről” beszéltek. Például mi van, ha a gigaszakszervezet el akarná adná a Hotel Benczúrt, az ÉSZT viszont nem ért egyet a döntéssel. Megkerestük Kuti Lászlót, az ÉSZT elnökét, aki elmondta, hogy a SZEF-fel és az Autonómokkal közös ingatlanvagyon üzemeltetését egy vállalkozás végzi. Úgy vélte, nem fog problémát okozni az előálló új helyzet. „Majd kitaláljuk, hogyan fog működni” – tette hozzá.
 
   Nos, az újfajta döntésmechanizmusok kidolgozására továbbra is szükség lehet, hiszen a vagyonközösséget alkotó konföderációk közül az ASZSZ részt vesz a fúzióban, az ÉSZT és a SZEF viszont nem.
 
Forrás: Magyar Hírlap