A munkáltatók és a cafeteriával foglalkozó szakemberek körében sem teljesen egyértelmű, hogy a közszolgálati tisztviselők kaphatnak-e lakás-cafeteriát. A juttatással akár meg is lehet felezni a havi törlesztőrészletet. Kinyomoztuk, mi a helyzet.

Tavaly áprilistól igényelhetnek a dolgozók a cégüktől lakáshitelük törlesztésére meghatározott feltételek mellett adómentes munkáltatói támogatást, legfeljebb 5 millió forintot. (A feltételek egyébként idén januártól változtak, amiről itt olvashat.)

Az újfajta juttatás kiváló lehetőség, hiszen mint írtuk, átlagban megfelezhetik havi törlesztőrészletüket, akik kérik a támogatást a munkáltatótól, és meg is kapják.

De mi a helyzet a köztisztviselőkkel?

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) januári közleménye szerint „több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria". Nem tudjuk, ebbe vajon beleszámolták-e a köztisztviselőket (vagy ahogy újabban hívják őket: kormánytisztviselőket). Cafeteria-szakmai körökben és a munkáltatóknál is bizonytalanság van ugyanis abban, hogy ők kaphatják-e a lakás-cafeteriát.

Azt tudni kell, hogy a munkáltatói lakáshitel-támogatás nem feltétlenül kell hogy a cafeteria része legyen. Cafeterián kívül is adható, ha van rá külön forrása a munkáltatónak. De itt most az a kérdés, hogy a kormánytisztviselők kaphatják-e a megszokott cafeteria-juttatás részeként úgy, mint a többi munkavállaló.

Eltérően értelmezik

Az OTP Bank lakáshitelek főosztályának igazgatója, Kormos Zoltán például azt mondta lapunknak nemrégiben, hogy a megoldás kulcsa szerinte az, hogy cafeteriának számít-e a hiteltörlesztési támogatás vagy sem. Az biztos, hogy a köztisztviselői törvényben nem szerepel a cafeteria-elemek között – tette hozzá.

A köztisztviselői törvény egyébként azt írja, hogy az szja-törvényben nevesített béren kívüli juttatásokra jogosultak a tisztviselők. Ezek között pedig nem szerepel a lakáshitel-támogatás, mert jogi értelemben nem cafeteria.

Mint Kormos elmondta, sok önkormányzattal van kapcsolatuk – ők is eltérően értelmezik a dolgot. Van, ahol nem csinálnak belőle problémát, máshol meg bizonytalanok, és inkább kivárnak, bízva abban, hogy pontosítják a törvényt.

A bank cafeteria-szolgáltatásának vezetője, Gál Tamás is úgy tudja, különböző jogértelmezések vannak. Vannak, akik már rendeltek náluk kritériumvizsgálatot, vagyis úgy vélik, járhat a köztisztviselőknek a lakás-cafeteria. Mások csak szerződést kötöttek, és további jogértelmezésre várnak.

Cafeteria-szakértőt is megkérdeztünk a témában, de ő sem tudott egyértelmű választ adni a kérdésünkre.

Nem mindegy

A válasz azért nem mindegy, mert ha cafeteriaként nem kaphatják a juttatást az érintettek, akkor az azt jelenti, hogy kapásból nincs lehetőségük az igénybevételre. Csak akkor, ha külön összeget tud mozgósítani a munkáltatójuk erre a célra. De hogy erre lesz-e példa, azt még nem tudni.

Viszont ha a cafeteria-keretből kaphatnák, akkor csak egy eldöntendő kérdés lenne a részükről, hogy igénybe veszik-e, a korábbi juttatások helyett az adómentes lakáshitel-támogatást.

Mint cikkünkben írtuk, a munkáltatók többsége ma még a cafeteria részeként adja a hitel-támogatást, mert egyelőre nemigen van arra pluszpénz, hogy kereten kívül adják.

Hogy tisztázzuk a kérdést, kaphatnak-e a köztisztviselők lakás-cafeteriát, megkértük az NGM-et, de tőlük az Igazságügyi Minisztériumhoz IM) irányítottak minket.

Cafeteriaként nem!

Az IM válaszában először nem a munkáltatói lakáshitel-támogatásról írt, hanem arról, hogy a köztisztviselői törvény hogyan rendelkezik az állam készfizető kezességéről. E szerint ha a kormánytisztviselő lakáshitelt vesz fel lakásépítéséhez, -vásárláshoz és a hitelintézettől igényelt állami kamattámogatású kölcsön összege meghaladja e lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének a hitelintézet által meghatározott legmagasabb arányát, a különbözetre az állam készfizető kezességet vállal. Oké, de nem ezt kérdeztük.

Aztán írták még azt is, hogy a kormánytisztviselő részére biztosítható szociális jóléti, kulturális, egészségügyi juttatás. Ilyen juttatás lehet különösen a lakhatási, lakásépítési és -vásárlási támogatás. És az egyes tárcák az úgynevezett Közszolgálati Szabályzatban rendezik, hogy adnak-e ilyet vagy sem. Az IM KSz szerint a lakáscélú munkáltatói kölcsön hitelintézettől felvett kölcsön visszafizetésére is szolgálhat.

Majd hozzátették: tehát a cafeteria keretében nem, de egyéb módon - a rendelkezése álló forrásoktól függően - a minisztérium munkáltatói lakáscélú támogatást nyújthat.

Visszakérdeztünk, várható-e, hogy a jövőben mégis kaphatnak majd lakás-cafeteriát a köztisztviselők. Visszapattintottak minket az NGM-hez, ahol erre a kérdésünkre nem tudtak érdemi választ adni. Szóval úgy tűnik, egyelőre hiába várják az érintettek, hogy a cafeteria-keretüket hiteltörlesztésre fordíthassák.

A kamatmentes hitel is ígéret maradt

2013. október elején jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint a tárcáknak ki kell dolgozniuk a közszolgálati otthonteremtési kölcsön konstrukcióját. Ilyen kölcsönt bárki kaphatott volna, aki határozatlan idejű szolgálati jogviszonyban áll, és nincs saját lakása, de csak egyszer lehetett volna igénybe venni, és a törlesztőrészlet nem haladhatta volna meg a hitelfelvevő havi nettó jövedelmének harminc százalékát.

Aztán tavaly januárban jött a hír, hogy el is készült a törvényjavaslat, amely szerint kamatmentes hitelt kaphatnának a köztisztviselők, lakásvásárláshoz, vagy a devizahitelük kiváltásához. Az ügy azonban szépen feledésbe merült.

Forrás: fn.hir24.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Monday the 26th. . Hostgator coupons adatments, adat visszallts, adathelyrellts, letrlt, formzott, particionlt, pen drive, bit byte bjt kilobjt kilobyte megabjt megabyte gigabjt gigabyte terabjt terabyte terrabjt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban szmtgp szerviz, szmtgp javts, pc javts otthonban, pc szerviz otthonban,  pc szerels otthonban, szmtgp javts otthonban, szmtgp szerviz otthonban, szmtgp szerels otthonban, laptop javts, laptop szerviz, laptop szerels otthonban