Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2015. március 18.

Talán ha pontosabban nevén neveznénk a jelenségeket, akkor jobban értenénk egymást és változtatni is tudnánk ezen a mai megrekedtségen. Jó lenne tisztázni például, hogyan hívjuk azt leépülési folyamatot, amely az országban zajlik. A legtöbben „balkanizálódást” emlegetnek, de ez sértheti déli barátainkat, azon kívül megfoghatatlanul általános, ezerféle hiányra vonatkozhat, s talán ma már nem is mindenre igaz. Lehetnek dolgok, amikben mi maradtunk le, tehát ők beszélhetnek arról, hogy miben „hungarizálódnak”.

Az elszegényedéssel, az egészség romlásával, a korrumpálódással, a maffiaszerű működés erősödésével együtt járó romlás egészének megjelölésére nincs jó fogalmunk, de több olyan jelenség van, aminek nemcsak neve nincs, de még körülírni is nehéz.Hogyan lehet hívni azt a következetes magatartást, amikor a hatalom megmásítja a valóságot? Semmiről nem szól, ami neki nem tetszik, semmire nem válaszol, ami neki kínos, arrogánsan nem létezőnek tekinti a nem érte rajongó polgárok és szervezetek véleményét, ezzel szemben rezzenéstelen arccal kürtöli ország-világnak mindenről a maga változatát.

Csak három hírt emelek ki:

1. Összesen több tízmillió forinttal tartozik évek óta dolgozók ezreinek a BKV, ám egyelőre egyetlen fillért sem hajlandó kifizetni a rosszul számolt távolléti díjakból és pótlékból felgyűlt hátralékból. Az elmaradás kiegyenlítésére a cégnél működő szakszervezeti szövetségek hivatalosan is felszólították a vezetőséget, ám hiába, még csak nem is reagáltak rá.

2. „Az államtitkárral folytatott legutóbbi tárgyaláson kért garanciák kérdése – így például a bérrendezés és a szociális életpálya bevezetésének pontos dátuma, valamint a bérrendezésre szánt konkrét összeg megjelölése – továbbra is válasz nélkül maradt. Mint kiderült, javaslataink a tárgyalópartnernek kijelölt helyettes államtitkárig el sem jutottak...” – írja a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete elnöke a szakszervezet hírlevelében.

3. Amióta – több hónappal ezelőtt – ezt az idétlen vasárnapi bezárást kitalálták, nem adnak érdemi választ a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) komolyan megindokolt felvetéseire. Dávid Ferenc újból és újból elmondta, hogy a törvény „versenytorzító és irracionális” előírásokat tartalmaz, ezért azok elfogadhatatlanok az érdekvédelmi szervezet számára. A VOSZ most már visszautasítja az ezzel kapcsolatos rendeletek véleményezését, azaz nem foglalkozik a részletekkel, mert az egészet rossznak tartja. A kormány erre sem reagált.

Egyetlen, pár héttel ezelőtti nap terméke ez a kis csokor, de nincs nap, amelyen ennél több hasonló hírt ne gyűjthetne bárki. Olyasmiről is, amely mindenkit érint, hiszen a vasárnapi zárva tartás senkinek nem mindegy. De mindegy, hány embernek fontos, ők – mondom szájbarágósan, ahogyan a miniszterelnök szokta – nem-vá-laszol-nak.

És egyáltalán nemcsak magukat fontosnak feltüntetni akaró szervezetek felvetéseivel járnak el így, hanem sok olyan jelenséget is elhallgatnak, amely itt van előttünk, látjuk, szúrja a szemét még a legelfogultabb jobboldali párthívőnek is, mégsem esik róla egy árva szó sem hivatalosan. Ilyen a „Miből él Habony Árpád?” című, közös, nagy nemzeti problémánk. Miből vásárolja a divatmajmoknak való holmikat, amelyekből több millió forintos halmazt hord magán és a kezében? Hogyan lehetséges, hogy a munkaalapú társadalmat hirdető miniszterelnök tanácsadójának nincs semmiféle munkája? És nagy általánosságban: miből költenek vezető politikusok többet, mint amennyit keresnek? Hogyan lehetséges például, hogy az autósok is jól járnak az új útdíjrendszerrel, miközben persze az állam is több pénzt szed be? Hány olyan rejtéllyel találkoztunk az elmúlt években, amely aztán tisztázás nélkül elenyészett?

Ne higgyük, hogy mindezek mögött valamiféle trehányság vagy adminisztratív hiba állna. Már régen leváltották volna azokat az ügyintézőket, akik ilyen hibákat követtek volna el – ha a hallgatás nem lenne koncepcionális. Gondolhatnánk, hogy egyszerűen nem érdekli a hatalmat a nyavalygásunk, nem vagyunk fontosak neki. Ebben van is némi igazság, de mégsem ez a legfontosabb.

A jelenség elsődleges oka az meggyőződés, hogy amiről ők nem beszélnek, az nemcsak nincs, hanem valóban gyorsan meg fog semmisülni. Tehát egy ideig úgy válik nem létezővé, hogy ott lebeg a tudatunk horizontján, csak hallgatunk róla, de aztán ebben a formájában el is enyészik, nem létezővé válik. Azaz: tényleg az lesz a valóság, amit ők annak mutatnak. Ügyes megoldás. Az egykor volt állampárt bezzeg lecsukott ellenzékieket, megfenyegetett gyanús embereket, cenzúrázott és betiltott folyóiratokat – micsoda strapás munkát végzett! Ennél sokkal egyszerűbb és szalonképesebb a közbeszéd témájának a fő sodorvonalát meghatározni, azt irtózatos erővel nyomatni, minden mást pedig a „síri csönd” feliratú skatulyába helyezni. Így az egész részeként kerül sok apró észrevétel, javaslat, felvetés is a nagy süllyesztőbe.

Az a parányi baj van, hogy így már senki nem ismeri a valóságot, mert nem is nagyon létezik ilyen, már ők maguk is belebonyolódtak a látszatvalóság szintjeibe. Hasznosan és előrevivően cselekedni viszont csak pontos helyzetismeret birtokában tudna bárki is. Így csak vagdalkozni lehet, és egyre inkább az is történik. A másik hátulütője ennek a magatartásnak, hogy tébolyító hatású. A szó szoros értelmében az őrületbe kerget embereket. A diktált és a tapasztalt köznapi valóság egészen mást mutat, amit nem mindenki tud feldolgozni, nem érti a helyzetet, ezért aztán gyűlölködik, randalírozik, kisebbségeket vádol és megállás nélkül szitkozódik a Facebookon, az utcán, a villamoson, a kocsmában, mindenütt. Olyan fórumokon is, ahol esetleg lehetne józanul is eszmét cserélni. Érthető a helyzet, de ettől még kezelhetetlen és riasztó.

Nem tudok olyan biztató befejezést kreálni, amely szerint előbb-utóbb minden kiderül, a szőnyeg alá söpört ügyek előkerülnek. Nem, a mai világ olyan tempóval pörög, annyira csak a jelen másodperc számít, hogy mire kiderül, miből vette a bűvészinas a Gucci táskáját, már a kutyát sem fogja érdekelni. Ebben ne reménykedjünk!

Ehelyett a jobboldaliak számára is átláthatóan és konkrétan bizonyítani kellene a sok apró disznóságot, és azt, hogy ilyen nemreagálással, következetes álvalóság-teremtéssel nem lehet jobb országot építeni. Ez képtelenség. Bármikor és bárhol a történelemben, ahol tényleges társadalmi fejlődés volt, működtek a dolgok, és nem azt a látszatot erőszakolták rá a népekre, hogy most jól működünk.

Emellett igenis törekedni kellene a fogalomalkotásra. Leírni a jelenségeket, pontosan, röviden, világosan, mert akkor meg is értjük azokat.

Forrás: nol.hu