A kiválasztott ítéletek központi kérdése a tanulmányi szerződést kötött munkavállaló részéről történt – jogszerű vagy jogszerűtlen – munkaviszony-megszüntetés hatása a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettségekre. Az ismertetett ügyekben a felek között abban volt vita, hogy melyikük szegte meg a tanulmányi szerződést, milyen magatartás, mulasztás minősül szerződésszegésnek. Mindhárom ügyben a munkáltató indított munkaügyi jogvitát a munkavállaló ellen a tanulmányi támogatások visszafizetése iránt – írja a munkajog.hu.

 

 

   Ha a tanulmányi szerződésben meghatározott tanulmányi szabadság kiadását a munkavállaló csak részben igényli, és a vállalt tanulmányokat időben befejezi, alappal nem hivatkozhat arra, hogy a munkáltató megszegte a tanulmányi szerződést.

   A felek határozatlan időtartamú munkaviszonyt létesítettek, majd 2007. június 1-jén tanulmányi szerződést kötöttek, mely alapján a felperes vállalta, hogy felsőfokú munkavédelmi szakirányú képzésén részt vesz, a felsőfokú munkavédelmi szakmérnöki képesítést legkésőbb 2010. június 1-jéig megszerzi, továbbá az alperessel fennálló munkaviszonyát 2012. május 31-ig fenntartja. A munkáltató kötelezettséget vállalt a tanulmányok idejére szabadidő biztosítására azzal, hogy a szabadidő mértékét a munkáltató az oktatási intézmény által kibocsátott, a kötelező iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat időtartamáról szóló igazolásnak megfelelően állapítja meg. A felek megállapodtak abban is, hogy a vizsganapra és a foglalkozásokon való részvételre a munkavállalót távolléti díj illeti meg. A szerződés értelmében, amennyiben a munkavállaló a tanulmányait nem megfelelő eredménnyel folytatja, vagy a meghatározott időtartamot a munkáltatónál nem tölti le, vagy egyéb lényeges szerződésszegést követ el, köteles a munkáltató által nyújtott támogatásnak megfelelő összeget a szerződésszegéstől számított tizenöt napon belül a munkáltatónak megfizetni. Amennyiben a munkavállaló a kikötött időtartamnak egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége ezzel arányos.

  A felperes a tanulmányi szerződés alapján tanulmányait 2010. május 20-án sikeresen befejezte, az alperesnél fennálló munkaviszonyát rendes felmondással 2011. augusztus 15. napjával megszüntette. Az alperes 2011. augusztus 11-én fizetési felszólítást bocsátott ki a felperessel szemben és a tanulmányi szerződés alapján szerződésszegés címén 1 401 999 forint megfizetésére szólította fel. A fizetési felszólítást a felperes 2011. augusztus 15-én vette át, 570 413 forintot megfizetett az alperes részére, majd ezt követően keresetet terjesztett elő, melyben elsődlegesen kérte, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az alperes fizetési felszólítását és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) 113. § (1) bekezdése alapján mentesítse a tanulmányi költség visszafizetésének kötelezettsége alól, továbbá kötelezze az alperest az általa már megfizetett 570 413 forint visszafizetésére. Másodlagosan arra hivatkozva kérte a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését, hogy az arányos megtérítési kötelezettségét a tanulmányok megkezdése időpontjától kellett számítani, így az általa már teljesített 570 413 forint megtérítési kötelezettsége keletkezett.

   A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes fizetési felszólítását hatályon kívül helyezte, és kötelezte a felperes által megfizetett 570 413 forint visszafizetésére. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alperes a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettségét megszegte, mivel nem a kikötött mértékű tanulmányi szabadságot biztosította a felperes részére, mely alperesi kötelezettségszegés a felperesnek a tanulmányi szerződésből folyó kötelezettsége alóli mentesülését eredményezte. Az elsőfokú bíróság szerint a tanulmányi szerződésből fakadó igények megtérítésénél a munkavállaló részéről a kötelezettségteljesítés kezdő időpontjának a szerződés megkötése napját kell tekinteni.

   Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.

   A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kiemelte, hogy maga a felperes sem állította azt, hogy az alperesi munkáltató a tanulmányi szabadság kiadását bármikor megtagadta volna. A felperes a tanulmányait eredményesen befejezte, melyből levonható az a következtetés, hogy a munkáltató által a felperes kérésének megfelelően kiadott tanulmányi szabadság elegendő, megfelelő mértékű volt ahhoz, hogy a tanulmányokat eredményesen folytassa és befejezze.

   A törvényszék az elsőfokú bíróságtól eltérően értelmezte a felperes által az alperesnél munkaviszonyban eltölteni vállalt időtartamot és ezzel kapcsolatban a felperesi megtérítési kötelezettség arányát. A felperesi munkavállaló által megtérítendő időarányos tanulmányi költség számításánál a képzettség megszerzésétől a felperesi munkavállaló által vállalt 2012. május 31-ig terjedő időtartamot kell irányadónak tekinteni és ehhez kell viszonyítani azt az időszakot, amelyet a felperes a szakképzettség megszerzésétől számítottan letöltött. Nem vehető figyelembe a felperesi munkavállaló által letöltendő időszaknál a tanulmányi szerződés megkötésétől a tanulmányok befejezéséig terjedő időszak, mivel a tanulmányi szerződés megkötésével a munkáltató célja az, hogy szakemberszükségletét biztosítsa, így a munkavállaló részéről ezt követően kezdődik a kötelezettség teljesítésének ideje a tekintetben, hogy a megszerzett szakképzettségét a munkáltató érdekkörében hasznosítsa.

   A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan annak részbeni megváltoztatásával mellőzni kérte az 570 413 forint részére történő visszafizetésre való kötelezést.

   Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság ítélete meghozatalakor nem volt figyelemmel a BH2009. 191. számú eseti döntésre. Az ebben kifejtettek szerint lényeges szerződésszegést követ el a munkáltató, ha a szorgalmi időszakban a munkavállaló számára nem biztosítja teljeskörűen a kötelező iskolai foglalkozásokon való részvételt és a szabadnapokat. Ez a munkáltatói magatartás a munkavállalónak a tanulmányi szerződésben kikötött szankció alóli mentesülését eredményezi. A felperes hivatkozott arra is, hogy jogszabálysértő a másodfokú bíróság álláspontja, miszerint a megtérítendő időarányos tanulmányi költség számításánál a képzettség megszerzésétől a tanulmányi szerződésben rögzített 2012. május 31-ig terjedő időtartamot kell vállalt munkaviszony-fenntartási időnek tekinteni. Álláspontja szerint a kötelezettségvállalás kezdő időpontjára az Mt. sem kógens, sem diszpozitív szabályt nem tartalmaz, így a felek szabadon állapodhattak meg e kérdésben és mivel a szerződésben azt vállalta, hogy tanulmányai során, illetőleg azt követően 2012. május 31. napjáig a munkaviszonyát fenntartja, a vállalása kezdő időpontjának a tanulmányi szerződés megkötésének időpontját kell tekinteni.

   Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kifejtett álláspontja szerint a másodfokú bíróság érdemben helyesen állapította meg azt, hogy a szabadnapok kiadása körében munkáltatói kötelezettségszegés nem történt, mert soha nem tiltotta meg a felperesnek a szabadnap igénybevételét, illetve nem is teremtett olyan helyzetet, amely azt lehetetlenné tette volna számára. Az a körülmény pedig, hogy a munkavállaló nem veszi igénybe teljeskörűen az Mt. által biztosított szabadnapokat, nem jelent a munkáltató részéről kötelezettségszegést. A felperes vonatkozásában joghátrány nem következett be, tanulmányait időben el tudta végezni. Érvelése szerint a másodfokú bíróság a tanulmányi szerződés lényegi eleméből vonta le azt a következtetést, hogy a munkavállalói kötelezettség teljesítése körében a szerződésben előírt időtartam letöltése kizárólag a tanulmányok befejezését követően kezdődhet, minthogy a munkavállaló a szakképzettséget csak ezt követően tudja a munkáltató érdekében hasznosítani. Álláspontja szerint munkavállalói szempontból a tanulmányok folytatásának időszaka a jogosultság, míg a végzettség megszerzése utáni időszak a kötelezettség időszaka, így kizárólag az utóbbi időszak vehető figyelembe a letöltendő idő számításakor. A munkavállaló arra vállal kötelezettséget, hogy a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a munkáltatóval munkaviszonyát fenntartja, melytől kifejezetten eltérő szerződéses akaratot a felperes a perben nem bizonyított.

   A Kúria a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak.

   A perbeli ügyben alkalmazandó 1992. évi Mt. 113. § (1) bekezdése szerint, amennyiben a munkáltató a támogatást nem biztosítja, vagy egyéb lényeges szerződésszegést követ el, a másik fél mentesül a szerződésből folyó kötelezettségei alól és a szerződésszegésből eredő kárát érvényesítheti. A szabadidő mértékét a munkáltató az oktatási intézmény által kibocsátott, a kötelező iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat időtartamáról szóló igazolásnak megfelelően állapítja meg. A peradatokból megállapíthatóan az alperes nem tagadta meg a felperes tanulmányi szabadság kiadása iránt előterjesztett kérelmét. Ebből a tényből, valamint abból, hogy a felperes a tanulmányait határidőben befejezte, okszerűen következtetett a másodfokú bíróság arra, hogy a felperes a tanulmányai folytatásához szükséges és elegendő tanulmányi szabadságban részesült. Önmagában abból, hogy a felperes több tanulmányi szabadságot nem igényelt, az adott tényállás mellett nem vonható le az a következtetés, hogy a munkáltató a tanulmányi szerződésből eredő lényeges kötelezettségét megszegte volna. A felperes által hivatkozott eseti döntés (BH2009. 191.) a perbelitől eltérő tényálláson alapult, amikor a munkavállalót vezetői munkakörénél fogva felelősség terhelte az általa vezetett szervezet működéséért és hosszabb időn keresztül két munkakört kellett ellátnia, melynek következtében tanulmányait nem tudta befejezni. A felperes esetében ez nem merült fel.

   A felperes azt is sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a munkaviszony fenntartására vállalt kötelezettsége időtartamát.

   Az 1992. évi Mt. 110. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a munkáltató szakemberszükségletének biztosítása érdekében tanulmányi szerződést köthet. A szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a másik fél pedig kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, illetőleg a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a munkáltatóval a munkaviszonyát fenntartja. [Megjegyzés: hasonló szabályt tartalmaz a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 229. § (1) bekezdése is.]

   A tanulmányi szerződés a szerződő felek olyan egybehangzó, befolyásmentes, kifejezett akaratnyilatkozatát kell, hogy tartalmazza, amely a szerződési cél (a teljesítés) elérésére irányul. A munkáltató szerződési akarata, hogy a tanulmányok ideje alatt támogatást biztosít, míg a vele szerződő fél a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, illetőleg a képzettség megszerzése után meghatározott ideig a munkáltatónál munkaviszonyban marad. Helytállóan fejtette ki ezért a törvényszék, hogy nem vehető figyelembe a felperesi munkavállaló által letöltendő időszak számításánál a tanulmányi szerződés megkötésétől a tanulmányok befejezéséig terjedő időszak, minthogy a munkavállaló a tanulmányi szerződést azzal teljesíti, hogy a tanulmányait határidőre befejezi és az így megszerzett tudását, szakértelmét a munkáltató érdekében hasznosítja. Adott esetben pedig nincs perbeli adat arra, hogy a felek szerződéses akarata ettől eltérő célra irányult volna.

Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Forrás: munkajog.hu

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 19th. .