Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2016. február 08.

Négy fontos feladatról kezd tárgyalásokat a köznevelési kerekasztal, mondta az MTI-nek Palkovics László, oktatási államtitkár, aki megoldóemberként a felsőoktatás mellett most átvette a köznevelési terület irányítását is Czunyiné Bertalan Judittól.

 

 

   Palkovics szerint tárgyalni kell a

   Palkovics egyértelművé tette: higgadt, szakmai munkát várnak el a résztvevőktől. Szerinte a kerekasztalba meghívott szervezetek és a munkába bekapcsolódó többi szervezet közös érdeke egy olyan oktatási rendszer, ami a diákok érdekeit és nem egyéb érdekeket szolgálnak.

   Az államtitkár szerint 2010-ben elindult egy „szándékában és elveiben előremutató folyamat”, amelynek látszanak a korlátai. Ez azonban egy ilyen szintű rendszer átalakításnál természetes, mint ahogy az is, hogy ez kérdésekhez és vitákhoz vezet. Egy ekkora rendszer átalakításakor időt kell hagyni arra, hogy a rendszerhibák kijöjjenek. Szerinte már világosan látszanak azok a területek, amelyek nem működnek megfelelően, ezeknek a kijavítása a következő hónapok feladata.

   Nagyon sok a feladat, ezért  prioritási sorrendet kell felállítani.

   Az államtitkár szerint az biztos, hogy a Klik működését „át kell tekinteni”. Erről annyit mondott: meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a szakmai önállóság és a fenntartói felelősség között. Ez szerinte csak a feladatok és a felelősségi körök értelmes decentralizációjával lehetséges. A Kliket úgy kell átalakítani, hogy támogassa az iskolák működését, mondta Palkovics. 

   A bürokráciacsökkentés sem várathat magára, az oktatás minősége miatt sürgős lépéseket kell tenni ez ügyben is. Az államtitkár utalt arra is, hogy a most kezdődő munka személyi változásokkal is jár majd.

   Palkovics szerint a Pedagógusok Szakszervezete által megfogalmazott 25 javaslat között van néhány jó, amelyeket első helyen kell megvizsgálni. A PSZ elfogadta a meghívást a kerekasztalra. Ezen kívül 2000 iskola véleményét hallgatták meg a tankerületi fórumokon. Az itt felmerült javaslatokat rendszerezik. 

   Palkovics László szerint az, hogy lesz-e tüntetés vagy sem, független a kerekasztal keddi eredményeitől. Az a munka, ami a kerekasztal keretein belül elkezdődik, nem aktuális politikai kérdésekre, hanem a gyerekek jövőjét meghatározó ügyekre koncentrál, és ennek felelősségét vállalja.”Én az együttműködésben, a tárgyalóasztal melletti munkában hiszek, ezt bizonyította az elmúlt két év is a felsőoktatásban” - mondta az államtitkár. 

Forrás: Index