Mind az MSZP, mind egyes szakszervezetek bírálják azt a fideszes javaslatot, amely egyszeri alkalommal lehetővé tenné a bent ragadt szabadságok kifizetését. Szerintük az előterjesztés olyan problémát orvosolna, amelynek kialakulásáért a kormány is okolható.


Erről Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, az MSZP alelnöke, valamint Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke számolt be sajtótájékoztatón, miután több munkavállalói érdekképviseleti vezetővel közösen megvitatták a hétfőn a munkaügyi bizottságban is tárgyalt, Kósa Lajos (Fidesz) által benyújtott előterjesztést.

Gúr Nándor már azt problémának tartja, hogy a munka törvénykönyvén, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényen egy képviselői indítvánnyal, az érintettekkel való egyeztetés nélkül változtatna a Ház. Mint mondta, sem a munkaadókkal, sem a munkavállalói szervezetekkel nem egyeztetett a benyújtó, ehelyett "ötletelés, politikai indíttatású gondolkodás zajlik".

Hangsúlyozta: a szabadságok ki nem adásának problémája abból is fakad, hogy a munkaügyi háttérszervezetek, az ellenőrzést végző hatóságok nem végezték elégségesen a feladatukat.

Hozzátette: a törvény szerint az idei szabadságok január végéig kiadhatók, de ha ez nem következik be, akkor külön indokkal március 31-ig. Szerinte először az aktuális jogszabályokat kellene érvényre juttatni, egyszeri megváltásról pedig legfeljebb március után lenne érdemes beszélni, ám akkor nem lehetne a választások előtt egy-két hónappal kifizetni az összeget - jegyezte meg.

"A szabadság nem eladó" - fogalmazta meg álláspontját Székely Tamás, aki közölte azt is: a szabadságokat jellemzően a szűkös létszám, és az ebből fakadóan szükségessé váló túlmunka miatt nem adják ki a munkaadók. Az előterjesztés így szerinte a munkáltató munkaszervezési problémáinak kiküszöbölésére irányul.

A szabadság a regenerálódásra, a családdal való együttlétre való - mondta, majd feltette a kérdést: milyen családpolitika az, amely ezt pénzben megválthatóvá teszi?

Szerinte az előterjesztés a munkavállalók ellen van, és nem született volna meg, ha a benyújtó egyeztetett volna a szakszervezetekkel.

 

Forrás: stop.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Tuesday the 16th. .