Az FDSZ - megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából - 2013. október 7-én Emlékülést tartott a Benczúr Szállóban. A meghívottak között régi és új elnökségi tagokat, jelenlegi és volt intézményi tisztségviselőket, hosszú évek óta dolgozó aktív és már nyugállományba vonult segítőket köszöntöttek.


Vendégük volt Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár, Mezey Barna MRK elnök, Galló Istvánné PSZ elnök, Kuti László ÉSZT elnök, Antmann Katalin OSZSZ elnök és Vígh László AOKDSZ elnök.

Tőrös Szilárd FDSZ elnök megnyitó beszédében elmondta, hogy az a szervezet, amely maga mögött tudhat 25 évet, kiállta a társadalmi hasznosság próbáját. Ez történt az FDSZ esetében is, mely gyorsan változó világban született és nőtt fel. A technikai fejlődés Európa-szerte rákényszerít mindenkit a társadalmi munkamegosztás, a kultúra újragondolására. Ilyen körülmények között kellett és kell pozícionálni magát az FDSZ-nek, és megkeresni helyét mint a felsőoktatási oktatókat-kutatókat és az oktatást közvetlenül segítő alkalmazottakat tömörítő szakszervezet.

Az elnöki bevezetőt követően a vendégek köszöntötték a 25 éves FDSZ-t, majd Bazsa György, a Magyar Akkreditációs Bizottság korábbi elnöke "Felsőoktatásunk negyedszázada - sikerek és gondok" címmel tartott előadást.

A Széchenyi Egyetem hallgatói kis koncertet adtak.

Az alapítók közül Kis Papp László tiszteletbeli elnök emlékezett meg az elmúlt 25 év eredményeiről és gondjairól.

Az Emlékülés végén FDSZ Emlékplakettek átadására került sor.

Forrás: szakszervezetek.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 19th. .