Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2013. október 28.

Valós a bölcsődei dolgozók bérproblémája, de a szakszervezetek valódi megoldást várnak, nem hálapénzt.

A napokban Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért (PM) Társadalompolitikai Kabinetjének vezetője blogján azt írta, hogy a bölcsődei dolgozók bérproblémájának egyik megoldása a hálapénz lenne.

 

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint a hálapénz, mint a dolgozók ellehetetlenülését és elvándorlását megakadályozó lehetséges megoldási javaslat szánalmas és megalázó. A hálapénz a korrupció melegágya, ami megengedhetetlen. A bölcsődei dolgozók bérrendezésére azonnali, valós megoldást kell találni, és nem arra biztatni a szülőket, hogy borítékokat dugdossanak dolgozóink zsebébe - áll a szakszervezet közleményében.

Kevés és nem differenciált a dolgozók bére

Az ágazatot érintő probléma, hogy 2008-óta az illetmények nem változtak és a minimálbér bruttó összegének emelkedése – mely az egykulcsos adó miatt nettó növekedést nem jelent - egybemossa a béreket. Ebből adódóan ma, egy pályakezdő, egy tíz éve pályán lévő, illetve egy közel harminc éves bölcsődei tapasztalattal rendelkező felsőfokú szakképzettségű kisgyermeknevelő mindösszesen a szakmunkás bérminimumot, bruttó 114 ezer forintot (nettó 73 ezer forintot) visz haza éppúgy, mint szinte valamennyi, a bölcsődei nevelést-gondozást kisegítő dolgozó.

Forrás: privatbankar.hu