Szeged - 20 százalékos béremelést kér a közszférát képviselő legnagyobb szakszervezet. Akcióznak is: lyukas cipőket visznek a minisztérium elé, hogy jelezzék, itt tart az életszínvonaluk.


– 5 éve nem volt illetményemelés a közszférában, és a 2014-es év lesz a hatodik, ha semmi nem változik. Hiszen a jövő évi költségvetés tervezetében nem szerepel béremelésre vonatkozó pénz. Tévedés, hogy a közigazgatásban mindenki nagyon jól keres. A köztisztviselők és kormánytisztviselők illetményalapja 38 ezer 650 forint, ezt szorozzák meg a bértáblában a végzettség és a közigazgatásban ledolgozott évek száma szerint – mondta Farkas Andrea, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) megyei titkára. – Az országos szinthez képest a közigazgatásban dolgozók bére nagyon alacsony szinten áll. A kollégák felének ki kell egészítenie a bérét ahhoz, hogy újból elérjék az öt évvel ezelőtti szintet. A jogszabályi változások nyomán a minimálbér folyamatosan emelkedik, amivel nincs problémánk, csakhogy ettől a közszféra bértáblája összecsúszik. Emiatt lényegében nincs értelme a bérkategóriáknak. Az átszervezések mindig leépítésekkel jártak; a munkaidő és a ledolgozott idő már köszönő viszonyban sincs egymással. Középfokú végzettséggel és 10 éves gyakorlattal bruttó 120 ezer forintot keresnek a kollégák, amiből nettó 75-80 ezer forintot visznek haza havonta. Felsőfokú végzettséggel, 10 éves gyakorlattal 120 ezer forintot kapnak kézhez. Ez azt eredményezi, hogy abból az összegből, amelyből öt éve még alapélelmiszerekkel (liszt, cukor, tojás, tej, alma) televásároltak egy kosarat, idén már csak félig rakhatták.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta: ebből az egyáltalán nem magas fizetésből ugyanolyan kiadásaik vannak a közszféra dolgozóinak, mint másoknak: ugyanúgy beiskoláztatják a gyerekeiket, fizetik a rezsit, a hitelüket, és megélhetési problémával küzdenek. Márpedig felelősségteljes munkát csak koncentráltan figyelve lehet végezni, nem napi pénzgondok közepette. Az MKKSZ 20 százalékos béremelést szeretne, ez még azt a 25 százalékos arányt sem éri el, amennyit a pénzük öt év alatt romlott. El akarják érni, hogy cafeteria (étkezési jegy, ruhapénz) is beépüljön a bérrendszerbe, és ez ne attól függjön, hogy a helyi önkormányzatok közül melyik bírja kigazdálkodni a helyi adókból. Ehelyett állami normatívát kérnek rá, amelyből biztos lenne a kifizetése. Minden országos érdekképviseleti szervvel együtt fellépnek a közszféra érdekében. November 14-én a Nemzetgazdasági Minisztérium elé szerveznek figyelemfelkeltő akciót, hogy megmutassák hol tart a közigazgatási dolgozók életszínvonala: összegyűjtik és közszemlére teszik a lyukas cipőiket. Eddig négy zsákkal küldtek a fővárosba a megyéből.

A kormány értékeli a munkájukat akkor, ha a sikeres kormányablaknyitásokról és a szerethető közigazgatásról beszél, de ez a megbecsülés az apparátusban dolgozókhoz nem jut el. A demonstrációtól és a sztrájktól sem riadnak vissza a céljuk elérése érdekében. A három szakszervezeti konföderáció december 6-án létrehoz egy eddig nem látott óriási egyesülést, hogy erejét egyesítse, a tömörülés több mint 220 ezer tagot képvisel majd.

Forrás: delmagyar.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 29th. .