Nyomtatás
Részletek: | Megjelent: 2013. november 15.

Budapest, 2013. november 14., csütörtök (MTI) – A közszolgálati dolgozók illetményalap-emelését követeli a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), amely a hat éve befagyasztott köztisztviselői illetményalap miatt demonstrációt tartott csütörtökön Budapesten.


A Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt összegyűlt mintegy negyven demonstráló előtt Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára elmondta, hogy a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és a közalkalmazottak körében napjainkra érzékelhető mértékben megjelent a nélkülözés, az elszegényedés.

Leértékelődik a hivatás is, mert immár hat éve nem változik a kereseteket döntően meghatározó illetményalap – tette hozzá.

Boros Péterné kijelentette: megfélemlített kollégáik helyzete tarthatatlan, húsz százalékos illetményalap-emelést akarnak – közölte.

Boros Péterné összefogásra kérte a közszolgálati szakszervezeteket, és arra hívta fel őket, hogy alakítsanak közös demonstrációs és sztrájkbizottságot.

Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke azt mondta, támogatják a demonstrációs és sztrájkbizottság megalapítását, azért, hogy a kormányt rákényszerítsék az érdemi tárgyalásokra.

A demonstráció végén egy kisteherautó platójáról – a szegénységet jelképezendő – közszolgálati dolgozók elhasznált cipőit dobálták a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti útra.

- MTI -

Forrás: mon.hu