Nyomtatás

Nyugodt, csendes település Bükkszék, olyan látogatókat vonz inkább, akik a pihenésüket varázslatos környezetben, valódi békességben vágynak eltölteni. A település jellegét tekintve a 20. században kifejlődött utcás jellegű, mely a Császár és a Kölesszói-patak összefolyásánál épült. Ha valakinek kedve támad egy sétára, érdemes elmenni a többször átépített, de eredetei alapjait tekintve Árpád-kori katolikus templomhoz. Ez a régi templom, mely a török idők rombolása során elveszített tornyát soha többé nem kapta vissza, magán viseli a körülötte zajló idők minden jegyét. A figyelmes szemlélő Árpád-kori, gótikus, barokk, klasszicista jegyeket is találhat az épület különböző részleteiben. Belépve pedig megtekintheti a Szent Istvánt ábrázoló, aranyozott, barokkos ruhába öltöztetett régi faszobrot, illetve a Szent Lászlót ábrázoló páncélos öltözetű szobrot, mindkettő 18. századi alkotás. A séta során megtekinthető az a négy ház is, melyek a hagyományos palóc település és házak hangulatát idézik, s érdemes figyelni a település részek nevére, hiszen neveik - Matyó-szög, Huszár sor stb. - a régi palóc hadviselés emlékei.

Kézművesház

Két szobája van berendezve. Az egyik szoba a régi mesterségek eszközeit mutatja be munka közben, míg a másik szoba egy régi falusi tiszta szobát tükröz.
Igény szerint bemutató és tanulási lehetőség szövésről és kötélverésről.
Május 1-t?l október 31-ig tart nyitva állandóan 10 és 18 óra között.

Egyéb látnivalók

Az idelátogatóknak érdemes megtekinteni a torony nélküli Árpád-kori templomot gótikus, barokk és újkori átépítésekkel.
Az egyetlen 1820 körül épült klasszicista jellegű kúria a Práff család birtoka volt. A népi építészet emlékeit négy lakóház is őrzi.