Két pályázatot díjazott a bíráló bizottság az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. által alapított, már második alkalommal meghirdetett Dura László diplomamunka pályázaton. Mesterképzési kategóriában Máriás Attila, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar hallgatójának „A munkaidő nyilvántartás egyes kérdései, különös tekintettel a munkavállaló által történő ellenőrizhetőség követelményére” című dolgozata, míg alapképzési kategóriában Szente Anita, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi Pszichológia és Neveléstudományi Karának hallgatója által írt „Spontán asszociációk vizsgálata középiskolás diákok műelemzéseiben, Salvador Dali alkotásai nyomán” című munkája érdemelt díjat.

A díjátadó ünnepségre március 27-én került sor a Hotel Benczúr támogatásával és vendéglátásával.

„Dura Laci kiváló gondolkodó és remek szakszervezeti ember volt, aki azon kívül, hogy közösséget formált, valamint rugdosta a közösség vezetőit, hogy jó irányba menjenek, nagyon komoly hangsúlyt fektetett a fiatalságra. Mindig figyelt arra, hogy megadja a lehetőséget a fiataloknak, és kihozza belőlük azt, amiről sokszor még ők sem tudták, hogy bennük van. Jól tudta: ha nem a múltban és a jelenben gondolkodunk, lehetőséget kell adni a fiataloknak” – emlékezett a díjátadón a névadóra dr. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke.

Amikor úgy döntöttek, hogy emlékének áldoznak, szinte adta magát, hogy fiataloknak adjanak lehetőséget a Dura László díj elnyerésére. A társadalomtudományban is szükség volt egy olyan fórumra, amelyen megmutathatják magukat a munka világával, illetve a munkavállalók lehetőségeivel és feladataival foglalkozó fiatalok. A szakszervezet, a közösség képviselete, a gondolkodás formálása, és az ezekben a témakörökben írt diplomamunkák is megérdemlik, hogy legyen egy  pályázatuk. Reméljük, hogy az idő előrehaladtával egyre természetesebb lesz, hogy van egy ilyen pályázati lehetőség – mondta, egyben köszönetet mondott az egyetemeknek, hogy lehetőséget adnak az ilyen diplomamunkák készítésére, a hallgatóknak pedig azért, hogy pályáztak.

A szakavatott bírálók véleménye szerint fontos és különösen aktuális témát választott Máriás Attila, amikor a munkaidő nyilvántartással kapcsolatos kérdéseket elemezte. Részben azért, amit maga is ír, vagyis hogy a nyilvántartással kapcsolatos szabálytalanságok mögött sokszor más, munkaidővel, pihenőidővel és munkabérrel kapcsolatos jogsértések húzódnak meg, de azért is – húzta alá értékelésében dr. Révész Béla – mert az Európai Unió legújabb adatvédelmi rendelete a munkahelyi adatkezelést is markánsan érintő változásokat hozott. Ez az új helyzet pedig a hazai jogalkotást is komoly feladatok elé állítja.

A dolgozat egyrészt rendszerbe foglalja és ismerteti a munka törvénykönyve (Mt.) által nem kodifikált, de az ellenőrzési és bírósági gyakorlat által használt és alkalmazott szempontokat, másrészt pedig az Mt. munkaidő és pihenőidő fejezetének munkaidő nyilvántartásokkal kapcsolatos esetleges szabályozási hiányosságait exponálja, és megkísérli megfogalmazni a korrekció lehetséges irányait.

A bíráló bizottság szerint az oktatás területén eredeti témaválasztással jelentkezett a pályázatra Szente Anita, aki Salvador Dali alkotásai által kiváltott spontán asszociációkat vizsgálta középiskolások körében. A bírálat is leszögezi, hogy módszertanilag a pályamű alapvetően a pszichoanalízis kialakulásának és korai történetének elemzését nyújtja, illetve ezen individuálpszichológia irányzat két meghatározó alakjának, Sigmund Freudnak és a Carl Jungnak pályafutását rekonstruálja. A munka tudománytörténeti vonatkozású első része után egy, a szerző által végzett kutatást ír le, ez az esettanulmány pedig már a kísérleti pszichológia körébe sorolható.

A díjátadó ünnepségen megjelentek meghallgatták a díjazottak prezentációt,  amelyek után feltették a témákkal kapcsolatos kérdéseiket.

Kelemen Zoltán

dr. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke

Szente Anita

Máriás Attila

A díjazottak

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Thursday the 19th. .