A Hilti, a Microsoft, és a Provident végeztek első helyen az Aon Hewitt idei legjobb munkahely felmérésében, amelynek során több mint 34 ezer munkavállaló mondta el véleményét munkahelyéről. 

Negyvenhat orvos jelentkezett arra a pályázatra, amelynek célja, hogy megoldást találjon az évek óta betöltetlen praxisok problémájára – tudta meg lapunk. Tizenhét körzetben már nyertest is hirdettek, ők 115 milliós támogatást kapnak az államtól munkájuk megkezdéséhez. A nyertesek egy része már idén, a többiek januárban indíthatják el praxisukat.

A magyar gazdaság fejlődésének legnagyobb lehetősége a megfelelő számú és minőségű munkaerő megléte, hiánya azonban gátolhatja a fejlődést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára szerint.

A Munka Törvénykönyve nem tartalmaz kifejezett szabályt arra, hogy a munkavállaló a munkaviszonya mellett fenntarthat-e másik foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt is, a főállás és mellékállás kifejezéseket sem tartalmazza a jogszabály. Amit pedig a törvény kifejezetten nem tilt, az lehetséges. Ugyanakkor számos feltételt figyelembe kell venni ahhoz, hogy a munkavállaló másodállása ne jelentsen problémát.

Tíz álláskeresőből kilenc hajlandó engedni az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok kicsivel több mint fele tartalmaz olyan állításokat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.

A munka törvénykönyvének (Mt.) az éves fizetett szabadságot, illetve a keresőképtelenséget szabályozó rendelkezéseit érintő szabályainak módosítását kezdeményezi a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ).

Nem változik jövőre a cafetéria adóterhe – jelentette be Rogán Antal hétfő délután, azok után, hogy a vendéglátók, a szakszervezetek és a munkavállalók is hátast dobtak.

Bár a munkavállalók nagy része gyakran túlórázik és ezért semmilyen kompenzációt nem kap, többségük nem jelzi ezt felettese felé. A Profession.hu által végzett kutatásból kiderül, hogy a havi rendszerességgel túlórázók közel egynegyedének több mint 24 óra plusz munkaórája gyűlik össze havonta – írja a Profession.hu.

Az európai országokban élő 15-24 éves korosztály rendkívül pesszimista a jövőt illetően, a megkérdezettek kevesebb mint egyharmada bízik abban, hogy jobban fog élni, mint a szülei - derül ki az Intrum Justitia legutóbbi fogyasztói fizetési hajlandóságot vizsgáló felméréséből.

Munkabeszüntetésre készülnek a szociális dolgozók szakszervezetei, miután nem látják a fedezetet a jövő évi költségvetésben a kormány által ígért júliusi béremelésre. Az ágazat dolgozói szerdán tüntettek, a kabinet eközben saját munkájának határidőre való elvégzésétől tette függővé a bérrendezést.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Wednesday the 8th. .