A Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség (SÉSZ) nem érti, hogy mi a célja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának (MESZK), a július elsejei demonstrációján meghirdetett felmondási akciójával!?

 

A MESZK, mint szakmai érdekképviselet megint olyan területre tévedt, amely tipikusan a szakszervezetek tevékenysége. Erre már felhívta a MESZK figyelmét az öt szakszervezeti konföderáció június 23-án kelt nyílt levelében.

Mivel munkavállalói érdekképviselt eddig nem szerepelt a MESZK tevékenységi körében (nem is feladata!), ezért nem meglepő, hogy ilyen rutintalanul és meggondolatlanul olyan dologra szólította fel egy amúgy is humánerőforrás krízissel küzdő ágazatban dolgozó tagjait, amelynek komoly következményei lehetnek!

 

Szeretnénk tudni, hogy Dr. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke is letétbe helyezte felmondó nyilatkozatát, amelyben lemond a tanszékvezetői megbízásáról és megszünteti munkaviszonyát az egyetemen, ha nem sikerül eredményt elérnie?

A MESZK elnökségének azon néhány tagja, aki nem a nyugdíja mellett végzi kamarai tevékenységét, szintén felmond a munkahelyén?

Adtak-e kellő jogi felvilágosítást azoknak a tagoknak, akik náluk letétbe helyezték a felmondásukat? Tudatták velük, hogy milyen munkajogi következményekkel járhat egy esetleges rendkívüli felmondás?

Miként kívánják segíteni azokat a tagokat, akik a MESZK felhívására felmondanak munkahelyükön és nem kívánnak a továbbiakban a magyar egészségügyben dolgozni?

Miként kívánják segíteni azokat a tagokat, akiknek kollégái felmondanak és ezért jelentős többletterhelésük lesz?

 

Úgy gondoljuk, hogy senkinek sem lehet célja egy tömeges felmondáshoz vezető akció szervezése a magyar egészségügyben. A MESZK elfelejti, hogy tagjai többsége nem frissen végzett, nyelveket kitűnően beszélő fiatal, aki gond nélkül talál munkát külföldön, hanem olyan emberek, akiket már „csak” a hivatástudatuk tart a pályán!

Reméljük, hogy a MESZK nem a politika játékszere lett, és nem csak az a célja, hogy az egészségügyi ágazatban felszínre tört elégedetlenségi hullámot csillapítsa! 

 

A SÉSZ célja, hogy a magyar egészségügyi és egészségügyben dolgozók érdekeit képviselje, itthon kapjanak valódi szakmai és anyagi megbecsülést, nem pedig a pálya elhagyásra biztassa őket!

Egy érdekképviselet felelősséggel kell, hogy képviselje tagjait, még akkor is, ha kötelező a tagságuk!

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Tuesday the 21st. .