A Magyar Szakszervezeti Szövetség azonnali tárgyalásokat kezdeményez a korkedvezményes, a korengedményes nyugdíjjal kapcsolatban.


A kormány által két évvel meghosszabbított korkedvezményes nyugdíjrendszer ez év végén lejár, a jogalkotási kényszer pedig szükségessé teszi, hogy haladéktalanul megkezdődjenek a háromoldalú szakmai tárgyalások - olvasható a szervezet közleményében.

Vannak, akik munkájuk során fokozott egészségkárosodásnak voltak, vannak kitéve - a Magyar Szakszervezeti Szövetség mindenekelőtt azt kívánja elérni, hogy megszűnjenek ezek a munkakörülmények. Azokra azonban, akik ilyen munkakörülmények között dolgoztak, vagy dolgoznak indokolt, szükséges továbbra is megadni a korkedvezményt- írják.

A szakszervezeti szövetség szerint a korengedményes nyugdíj alkalmazása össztársadalmi érdek. A gazdasági világválság következményei még negatívan hatnak. Továbbra is jelentős a munkanélküliség, ezen belül különösen aggasztó a fiatalok magas aránya. A korengedményes nyugdíj foglalkoztatáspolitikai eszköz.

Bevezetésével növelhető a fiatalok bevonása a munkába, csökkenthető a munkanélküliek létszáma, megteremthető a tisztes nyugdíjba vonulás lehetősége. Van javaslatunk arra, hogy a megoldás ne terhelje az állami nyugdíjkasszát. A rugalmas nyugdíjba vonulás megteremtése egyaránt jól szolgálhatja az egyének, a családok, a társadalom és a munkáltatók érdekét - érvel a kommüniké.

A Népesedési Kerekasztal nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kezdeményezésével kapcsolatbana közlemény hangsúlyozza, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elutasít minden olyan gondolatot, amelynek a negatív megkülönböztetés aktív eszköze. Az ellátórendszerekben kizárólag a jutalmazás elemei érvényesüljenek, így a gyermeket vállaló, nevelő szülők erőfeszítéseit is ebben az értelemben támogatjuk.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség tárgyalási kezdeményezéséhez elkészítette írásos javaslatait. A részletszabályok megalkotásához mindkét témában felajánlja szakértői munkáját, tevőleges részvételét a konzultációs és előkészítő tevékenységben. A szakszervezeti szövetség felkéri az érdekképviseleteket, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjait, a kormányzat illetékeseit, hogy szeptember elején kezdjék meg a konzultációt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége, mind a korengedmény, mind a korkedvezmény, valamint a Népesedési Kerekasztal által megfogalmazott témákban véleményét, javaslatait megküldi a felkért partnereknek, az érintett minisztériumoknak, valamint a média képviselőinek - zárul a közlemény.

Forrás: promenad.hu

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Friday the 28th. Custom text here.