25 éves az ÉSZT
Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség. Ez alkalomból a Benczúr Hotelben október 14-én ünnepi ülést tartott, amelyen részt vettek az EUROCADRES és a társ konföderációk képviselői is.
A megjelenteket Kuti László, az ÉSZT elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Vígh László az ÉSZT tiszteletbeli elnökének, a rendezvény levezető elnökének. Vígh László felkérte Kis Papp Lászlót, az ÉSZT másik tiszteletbeli elnökét, az ünnepi beszédének megtartására.
Kis Papp László beszédében bemutatta az ÉSZ történelmének fontosabb eseményeit az alakulástól napjainkig. Beszélt a kezdeti nehézségekről, a sikerekről, a nagyobb demonstrációk szervezéséről és az ÉSZT állandó tárgyalási készségéről.
Ezt követően Martin Jefflén, az EUROCADRES elnöke köszöntötte angol nyelven az ünneplőket. Őt Józef Neimiec ETUC főtitkárhelyettes követte.
Az angol nyelvű köszöntők után társkonföderációk képviselői köszöntötték a megjelenteket.
Elsőként Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kapott szót. Őt Palkovics Imre a Munkástanácsok elnöke és Varga László a Magyar Szakszervezetek Szövetségének alelnöke követte.
A köszöntések után Kuti László elnök mondott beszédet, amelyben kitért arra, hogy mik a rövid és hosszú távú tervek és milyen kihívások előtt áll az ÉSZT.
A beszédek után oklevelekkel köszönték meg azoknak a munkáját, akik az elmúlt huszonöt évben sokat tettek az ÉSZT sikereiért.
A nap végén egy beszélgetéssel egybekötött vacsora várta a vendégeket.
További képek az ÉSZT Facebook oldalán.
A szakszervezeti ifjúsági tagozatok véleménye Navracsics Tibor európai uniós biztosi kinevezéséről
A magyarországi szakszervezeti konföderációk ifjúsági tagozatai üdvözlik, hogy az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosi pozíciót töltheti be a jövőben Navracsics Tibor.
„Az ifjúságé a jövő”. Azé az ifjúságé, amely a gazdasági válság következményeként nagyon nehéz munkaerő-piaci helyzetbe került. Jelenleg az Európai Unióban több mint 5,7 millió fiatal van munka nélkül; a fiatalok átlagos munkanélküliségi rátája (23,4%) az összesített munkanélküliségi rátának (10,7%) több mint a duplája. Ez Európa egyik legaggasztóbb problémája, amelyre mindenképpen megoldást kell találni a következő biztosi ciklusban.
Európa és a Bizottság számára az egyik legnagyobb kihívást továbbra is a gazdasági növekedés visszaállítása és olyan munkahelyteremtés jelenti, amely mindenki számára garantálja a megfelelő munkakörülményeket. A fiataloknak különösen fontos az oktatás és a munka világa közötti átmenet biztosítása, amelyhez a már elfogadott Ifjúsági Garancia program hathatós segítséget nyújthat.
Bízunk benne, hogy az új Európai Bizottság valamennyi tagállammal együtt továbbra is elkötelezett a fiatalok helyzetének javítása mellett. Navracsics Tibor jövőbeli biztosi tevékenysége e tekintetben különös jelentőséggel bír.
Felhívjuk a figyelmet továbbá a szociális partnerek által tavaly nyáron elkészített cselekvési kerettervre a fiatalok foglalkoztatásáról, amely tartalmazza a magyar szakszervezetek javaslatait is. Az abban foglalt célok elérése érdekében a jövőben felajánljuk minden szakmai segítségünket és európai szakszervezeti hálózatrendszerünket, hogy a magyar, és az európai fiatalok számára a legkedvezőbb döntések születhessenek.
Budapest, 2014. 09. 11.
Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Ifjúsági Tagozata, Dorogi Péter, elnök
LIGA Szakszervezetek Ifjúsági Bizottsága (Fiatalok Ligája), dr. Szilágyi Veronika, elnök
Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata, Ferencz Norbert, elnök
Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata, dr. Szabó Imre, elnök
Demonstráció a Hankook rácalmási gyára előtt!
Az ÉSZT is képviseltette magát a VDSZ által szervezett szolidaritási demonstráción, melyet augusztus 4-én, Rácalmáson a Hankook gyára előtt tartottak.
A Hankooktól egy év alatt több szakszervezeti vezetőnek is távoznia kellett kényszerűségből és két szakszervezeti vezetőt is elbocsájtottak jogtalanul. Ez ellen az elfogadhatatlan gyakorlat ellen szervezett megmozduláson az ÉSZT is szolidaritásáról biztosította a Bognár Ferencet, a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezetének elnökét, akit júliusban bocsájtottak el mondvacsinált okokkal.
Az ÉSZT szolidaritási nyilatkozata itt olvasható.
A megmozdulásról képek az ÉSZT Facebook oldalán.
Az ÉSZT szolidaritásáról biztosítja a VDSZ, Hankook Tire Magyarország Kft-től elbocsájtott területi elnökét!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szolidáris a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével és messzemenően egyetért a 2014. augusztus 4-én (hétfőn) 14 óra tervezett szolidaritási demonstráció céljával és tényével.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tiltakozik az ellen a törvénytelen és embertelen elbocsájtás ellen, amellyel a Hankook Tire Magyarország Kft megszüntette Bognár Ferenc, a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezet elnökének munkaviszonyát!
A Hankook Tire Magyarország Kft-nél nem ez az első alkalom, hogy egy szakszervezeti tisztségviselő hátrányos megkülönböztetésben részesül!
A Hankook, a magyar kormány kiemelt stratégiai partnere és ezért fokozottan ügyelnie kellene a vonatkozó törvényi előírások betartására! Ehelyett a cég jogtalan eszközökkel igyekszik a szakszervezetet működését ellehetetleníteni és megfélemlíteni a szakszervezeti tisztségviselőket!
Bognár Ferenc elnök munkaviszonyát a Hankook vezetői arra hivatkozva szüntették meg, hogy szabadidejében, saját költségére, jogi tanulmányokat folytat. Mindezt akkor, amikor az elnök egészségi állapota miatt kórházi ellátásra szorult.
Ez teljeséggel elfogadhatatlan, embertelen és törvénytelen eljárás!
Az ÉSZT felszólítja a Hankook menedzsmentjét, hogy azonnal hagyjon fel eddigi gyakorlatával és állítsa vissza Bognár Ferenc munkaviszonyát, valamint tartsa be a Magyarországon érvényes mindenkori törvényi előírásokat!
Szaktársaink, megértjük, fontosnak és szükségesnek tartjuk tiltakozó lépéseteket. A mai világban, amikor egyes munkáltatók egyre jobban felbátorodnak azon, hogy a kormány szinte semmibe veszi az érdekegyeztetést, és az egyre szűkebbre szabott munkavállalói jogokat semmibe veszik, ezt kell tenni! Veletek vagyunk, és veletek leszünk hétfőn!
Dr. Kuti László
az ÉSZT elnöke
Munkahelyi jogsértések – fiatalok a legkiszolgáltatottabbak között
Az elmúlt hetekben láttak napvilágot a Nemzeti Munkaügyi Hivatal jelentései, melyek a munkaügyi jogsértések magas számával (a foglalkoztatók 58%-ánál találtak munkaügyi jogsértéseket, tízből nyolc munkáltató nem tartja be a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat) döbbentették meg a közvéleményt.
Az egyik legérintettebb csoport – véleményünk és tapasztalatunk szerint - a fiatalabb korosztályokból, a pályakezdők köréből kerül ki. Ennek számos oka (nem megfelelő tájékozottság, a kiszolgáltatottság magasabb szintje, szakszervezeti tagság hiánya) még határozottabb fellépésre kell, hogy ösztökélje az érintett hatóságokat.
Felhívjuk a munkaügyi hatóság figyelmét, hogy érdemes lenne a kiszabható bírságok összegének általános emelése és más szankciók alkalmazása, különösen azokban az esetekben, amikor az elszenvedők pályakezdő fiatalok. Ehhez a munkaügyi ellenőrzésekre fordítandó összeg megemelése és az ellenőrzések számának növelése is elengedhetetlen.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a számokból kitűnő jelenségek hosszabb távon is tendenciaként érvényesüljenek, erősítve a fekete- és szürkegazdaságot, melynek következményei nem csak az érintett munkavállalókra, de az ország gazdaságának egészére is negatívan hatnak.
Felhívjuk egyúttal a fiatalok figyelmét: amennyiben úgy érzik, hogy jogaikban sérelem éri őket, bátran forduljanak a szakszervezetekhez!
Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata
Fiatalok Ligája, a LIGA Szakszervezetek Ifjúsági Tagozata
Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata
Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata