2013. december 17-én az Országgyűlés elfogadta a nemzeti tankönyvellátásról szóló törvényt. A törvény értemében a közoktatási intézményrendszer tankönyvvel való ellátása állami közfeladat. Az új nemzeti alaptanterv kritériumainak megfelelő tankönyvek fejlesztése egy jelenleg még nem létező állami szerv feladata lesz. A tankönyvjegyzéken évfolyamonként és kerettantervi tantárgyanként legfeljebb kettő tankönyv szerepelhet; ezek közül választhat a pedagógus  (bár ez a minimális döntési lehetőség is kérdéses, hiszen a választáshoz a fenntartató egyetértése szükséges).
 

A foglalkoztatást elősegítő támogatásokat többféleképpen lehet csoportosítani. Az egyik szerint megkülönböztetünk kérelemre induló és pályázat alapján nyújtható támogatásokat. Egy másik szerint beszélhetünk béralapú, mobilitást elősegítő vagy munkahelyteremtést- és megőrzést szolgáló támogatási formákról – írja a munkajog.hu.

A brit kormányfő szerint Nagy-Britanniának csak a hozzá hasonló gazdasági fejlettségű EU-társállamokból lenne szabad engedélyeznie a korlátozás nélküli bevándorlást.

A magyar szakszervezeti ifjúsági szövetségek szolidaritásukat fejezik ki a Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottságával és annak követeléseivel.

Pénteken megalakult a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hazánk legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezete, mintegy 250 ezer aktív taggal. Először Pécsett lépnek színre: a Honsa Kft. üzeme előtt tartanak demonstrációt a kirúgott szakszervezeti vezetők miatt.

Négy esetben áttolható a tárgyévi megmaradt szabadság, illetve annak meghatározott része a következő évre - derül ki a LIGA Szakszervezetek jogi szakértőjének összefoglalójából.

A minimálbér idei összege jövőre három és fél százalékkal (bruttó 101 ezer 500 forintra) emelkedik. A haon.hu által megkérdezett cégvezetőknek nem azzal van gondjuk, hogy ne tudnák az ebből adódó költségnövekedést kitermelni, hanem azzal, hogy a minimálbér intézménye hosszú ideje kvázi szociális segélyként működik.

Idén több tízezer pénztártag szüntette meg tagságát, de az évek óta stagnáló befizetések is csökkenő pályára kerültek. Közben a kasszák az elmúlt négy évben 84 milliárd forint nagyságú különadót fizettek, és a banki tranzakciós illeték is egyre nagyobb teherrel sújtja a transzparens szektort - olvasható a Független Pénztárszövetség közleményében, melyet a napi.hu ismertetett.

A magyar szakszervezeti ifjúsági szövetségek szolidaritásukat fejezik ki a szociális ágazatban dolgozó munkavállalókkal. Felhívjuk a kormányzati döntéshozókat, hogy az egészségügyben végrehajtott béremelést terjesszék ki a szociális ágazatban dolgozó munkavállalókra. Méltánytalannak és igazságtalannak tartjuk, hogy az ágazatban hosszú évek óta nem volt béremelés, így a jelenlegi bérük átlagosan alig éri el a nettó 78.000.- forintot. A munkavállalók keresetének reálértéke folyamatosan csökken, illetve jelentős részüknek keresete még a létminimum szintet sem éri el.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)
1146 Budapest, Thököly út 58-60.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel/Fax: (1) 473-14-29

Sajtókapcsolat: Kiss Balázs
Telefon: +3620-666-3539
Email: sajtó@eszt.hu

Friday the 17th. .